Hírek

21 már
Sikeres volt a DE felvételi kampánya
A Debreceni Egyetem széleskörű marketing és pályaorientációs stratégiájának és a felvételi szabályok változásának köszönhetően az elmúlt évek legsikeresebb felvételi jelentkezési időszakát tudhatja maga mögött – hangzott el a témában tartott keddi sajtótájékoztatón. Az előző évhez képest harmadával többen választották az intézményt, az országos 27 százalékos növekedéshez képest a DE 34 százalékos bővülést ért el a jelentkezéseket tekintve. Az intézm
20 már
Mutasd a szemed, megmondom, ki vagy!
A kolozsvári egyetem kutatói szerint az emberi szemek mozgásának követése sok idegrendszeri eredetű betegség esetén jól használható diagnosztikai módszer lehet a jövőben. A szakemberek az Agykutatás Hetének egyik, a Debreceni Egyetem munkatársai által szervezett előadásán számoltak be kutatásukról.
20 már
Bővülő kínai kapcsolatok
A már meglévő közös képzések folytatása, hallgatói és oktatói cserék, kettős diploma és tananyagfejlesztés – minderről szó volt azon a pénteki találkozón, amelyen a Pekingi Nemzetközi Tanulmányok Egyetemének delegációját fogadta a Debreceni Egyetem rektori és a Bölcsészettudományi Kar dékáni vezetése.
17 már
Űreszközök gyártásában is részt vehet a Debreceni Egyetem
Többek között az űreszközgyártás és űrkommunikáció területén tervez együttműködést a Debreceni Egyetem és az űriparra szakosodott nemzetközi vállalat, a Thales Alenia Space. A cég és az egyetem képviselői csütörtökön az intézményben folytattak megbeszélést a közös munka lehetőségeiről.
16 már
Miniszterhelyettesi egyeztetés az egyetemi tervekről
A Debreceni Egyetem Északkelet-Magyarország gazdasági motorjává vált az elmúlt években, további fejlesztése gazdaságpolitikai, társadalompolitikai, területpolitikai érdek – fogalmazott az intézményben tett csütörtöki látogatásán a területfejlesztésért felelős miniszterelnökségi parlamenti államtitkár. Latorcai Csabát Szilvássy Zoltán rektor fogadta.
16 már
Nyelvészetről közérthetően a Science Caféban
Magam, önmagam, jómagam vagy engem? – avagy gazdag a magyar címmel Rákosi György, a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar Angol Nyelvészeti Tanszék docense, a magyar nyelvi kérdésekkel foglalkozó Névmásblog szerkesztője tart előadást a Science Caféban.
16 már
Ülésezett a fenntartó kuratórium
Szakindításokkal kapcsolatos szenátusi határozat jóváhagyása, valamint a Debreceni Egyetem nemzetközi szerződései és az intézmény idei működési terve is napirendre került a fenntartó alapítvány kuratóriumának legutóbbi ülésén.
14 már
Megemlékezés nemzeti ünnepünk alkalmából
Március 15-e a miénk, magyaroké. Közös kincsünk, a nemzeti összetartozás egyik fő jelképe. Ekként is kell megélnünk, ünnepelnünk – hangzott el a Debreceni Egyetem Főépületének Aulájában az 1848/49-es forradalom és szabadságharc évfordulóján rendezett ünnepségen.
13 már
Elfogadták az idei büdzsét
A Debreceni Egyetem gyógyszeripari tevékenységéről, az intézmény nemzetközi kapcsolatairól és a sikeres felvételi eljárásról is szó volt a Szenátus márciusi ülésén. A testület elfogadta a 2023. évi működési és üzleti tervet, illetve egyetemi tanári pályázatok rangsorolásáról, doctor honoris causa, címzetes egyetemi tanári és Professor Emeritus cím adományozásáról is döntött.
10 már
A NeurotechEU nőnapja
Romániában tartották a NeurotechEU nemzetközi egyetemi együttműködés harmadik nőnapi konferenciáját. A rendezvényen egyrészt a természettudományokkal, technológiákkal, mérnöki tudományokkal és matematikával foglalkozó nők helyzetére akarták a figyelmet felhívni, másrészt követhető modelleket mutattak be a kutatói életpályájuk kezdeti szakaszában járó nőknek.

Oldalak

Tisztelt Felhasználó!

 

A Debreceni Egyetem kiemelt fontosságúnak tartja a rendelkezésére bocsátott, illetve birtokába jutott személyes adatok védelmét. Ezúton tájékoztatjuk Önt, hogy a Debreceni Egyetem a 2018. május 25. napjától kötelezően alkalmazandó Általános Adatvédelmi Rendelet alapján felülvizsgálta folyamatait és beépítette a GDPR előírásait az adatkezelési és adatvédelmi tevékenységébe. A felhasználók személyes adatait a Debreceni Egyetem korábban is teljes körültekintéssel kezelte, megfelelve az érvényben lévő adatkezelési szabályozásoknak. A GDPR előírásait követve frissítettük Adatvédelmi Tájékoztatónkat, amelyet az alábbi linkre kattintva olvashat el: Adatkezelési tájékoztató. DE Kancellária VIR Központ

A tájékoztatót megismertem.